Albert Zoltán munka közben
Albert Zoltán munka közben
Budapesten születtem 1979-ben.

Gyermekkorom óta érdekel a fényképezés, illetve kezdetben festettem és rajzoltam is édesapám hatására, aki szintén gyakran töltötte ezzel szabadidejét.

Kamaszkoromban kaptam meg első kompakt fényképezőgépemet, amit ettől kezdve mindenhova  magammal vittem.
Studiófotózással 2000-ben kezdtem el mélyebben foglalkozni.
2003-ban végeztem  a Práter utcai Budapesti Szolgáltató és Kézműipari Szakképző Iskolában mint fényképész, a gyakorlati tapasztalatokat pedig a Bidzovszky fotóműteremben szereztem meg. Itt módom volt elsajátítani a műtermi portré-, tárgy-, reklám-, esküvő- és rendezvényfotózás alapjait egyaránt. Azóta pedig folyamatosan fejlesztem szakmai tudásom és technikai felszereltségem.

Referenciáim többek között:
A Tung Harcmüvészeti Sportegyesület honlapja ( www.tunghse.hu ),
Katana magazin,
Epizód magazin,
Szent Lőrinc Golf club.

2014-ben nyitottam meg saját stúdiómat Budapesten, a XX. kerületben, ahol változatos és sokszínű hátterekkel dolgozom, a fényeket pedig Multiblitz és Valimex lámpák biztosítják.
A stúdio alkalmas divat-, akt-, glamur-, esküvő-, portré-, tárgy-, étel- és reklámfotózásra is.
IMG_0114